Utazó iPhone exkluzív: Cannes
Holnap kezdődik a világ egyik legfontosabb filmes eseménye, a Cannes-i Filmfesztivál, amire Utazónk is ellátogatott Zsolt zsebében. Úgy döntött, hogy befészkeli magát a fesztiválközpontba, a vörös szőnyeg mellé, és itt várja a holnap érkező sztárokat.

Mi neki az az egy nap, az iPhone-nal kapcsolatban egy hét sátrazásról is hallottunk már.
Köszönjük a bejelentkezést, várunk Utazó-képeket az európai filmcsillagokkal pózolva. Monica Bellucci, mondjuk, vagy Sophie Marceau.
AppleblogUtazó iPhone: Végetek, rüszük!
L.A.-ben már járt Utazónk, de sebaj. Ezúttal a belvárosból jelentkezik, Rolf zsebéből, Kalifornia legmagasabb épülete mellől.

Az épület, a U.S. Bank Tower egyébként nagy mázlista. A szeptember 11-i események során ez a felhőkarcoló is célpont volt, a tervek szerint a tíz eltérített gép egyike ezt rombolta volna le. 2005-ban aztán a Fehér Házban bejelentették, hogy egy második támadást is terveztek az épület ellen, szintén gépeltérítéses módszerrel, de ezt is megakadályozták.
Az egyetlen, akiknek sikerült lerombolni az épületet, az ufók voltak, 1996-ban:
Emlékszem, moziban néztük, és a film végén mindenki tapsolt. Fogalmam sincs, miért.
AppleblogUtazó iPhone: Pisa
A kis ribanc a ferde toronynál járt, és profi turistaként nyitotta meg a Wikipedia ide vonatkozó passzusát.
Hogyaszongya Pisa katedrálisának harangtornya 200 évig épült, építése három szakaszban történt. Miután a harmadik emelet is megépült 1178-ban, a torony megsüllyedt a talaj gyengesége miatt. Építése száz évig szünetelt, mivel a pisaiak folyton hadban álltak Genovával, Luccával és Firenzével. Ezalatt az idő alatt a talaj némiképpen leülepedett.
Benito így írt a kalandjáról:
Nem tudom van-e, vagy volt-e már Pisai Ferde Torony és utazó iPhone kombinációtok. Ha nem, akkor most már van, csatoltam. Mellesleg szép hely, a toronyba felmenni azért kell bátorság, nameg csúszik az egész belül, tehát, ha nem vagy figyelmes, fenéken jössz le, annyira elkoptak a márvány lépcsők.
Utazónk mindent megtett, ami tőle telt, automata fotójavítókkal rögtön nekiesett a képnek, íme az eredmény:

Utazó iPhone: Szlovák Paradicsom
Kornél és Roland küldött nekünk képet Utazónkról, aki végre talált magának egy igazi jóbarátot. Mindenben megegyezik az ízlésük: ugyanolyan szemmel látják a világot, ugyanaz a dolog indítja be őket, és még a ruhaízlésük is megegyezik.
iPhoneception:
4 napot töltöttünk együtt kis üdvöskéinkkel a Szlovák Paradicsomban. Csak azért fordítanak hátat, hogy felismerhető legyen: mindketten Appleblog fanok. Gyönyörű képeket készítettek a túráink során. Megörökítettük nektek őket. :)
Aki nem tudná: a tokok az Appleblog szülinapról valók, aki ilyet vagy hasonló, egyedi tokokat szeretne magának, látogassa meg kitörő lelkesedéssel az Appleblogshopot.
AppleblogUtazó iPhone: Hollywood
A kis ribanc Ádám zsebében indult el a Los Angeles-i dombok felé:
Az álma az volt, hogy sztár lesz, hogy mindenki csak őt akarja majd tapogatni, és mindenki az ő bitrátáját lesi, az ő csatlakozójáról álmodik. Elment tehát egy castingra, ahol egy érzelmes jelenet előadása után (Wall-E és EVE találkozását mutatta be) a kövér, izzadtságszagú rendező csak ennyit mondott:
Elég, kint vagy a fókuszból. Különben is ilyenből, öcsém, mint te, százmillió akad.
És milyen igaza van - gondolta Utazónk, aki először gondolt arra, hogy a népszerűség kétélű kard. Vagy kilenc.
AppleblogUtazó iPhone: Mézes hetek
Utazónk nem kimondottan az az elkötelezett fajta. Hétről hétre más országban jár, ráadásul mindig valaki mással. Ebből következik, hogy a házasság intézményében nem hisz, bár azért irigykedve nézte Annát és Gábort, akik a mézeshetekre vitték magukkal a kis ribancot, a Maldív-szigetekre.
A tőle várható módon trollkodott: azt jelezte az ifjú házasoknak, hogy az időjárás a mézesheteknek megfelelően ragyogóan napsütéses lesz, aztán csak röhögött magában, amikor zuhogott az eső.
AppleblogSzeretnénk elküldeni az iPhone-jaink képét, amik velünk együtt töltik a mézesheteket a Maldív-szigeteken, Sun Island-en. Gábor állandó olvasótok. Mindig beszámol nekem a hírekről. Én is FAN vagyok. Ma végre nap is érte a mobilokat 4 nap eső és vihar után és az iPad-et is, amit szintén elhoztunk. Azon írjuk az üzenetet. A MacBook a szobában maradt.
Utazó iPhone: szülinapi Prága
Még nincs két hete, hogy az Appleblog Eventen kiosztottunk száz darab meglepetés-tokot (ami egyébként azóta is kapható az Appleblogshopban), a kis ribanc máris ebben a kabátban illegette magát Csehország fővárosában.
Prága, Károly-híd, 10 fok, napsütés, és az iPhone 4S - a derivettertaft-os frizurámmal együtt- még mindig tart! Az extra pedig: a születésnapi Appleblog tok, ezért látható a telefon hátulja csak ;)
Természetesen a készülék is ott volt, és a kis ribanc hősiesen végezte a dolgát, szebbnél szebb képeket készítettem vele (nagy köszönet a Camera+ alkalmazásnak).


Utazó iPhone: Niagara
A Niagarát mindenki láthatja, ha lefekvés előtt megiszik három liter vizet, és reggelig hősiesen kitart. Így fest:
Utazónk Balázs zsebében megnézte az eredetit is, a rengeteg vízbe még az indikátorai is beleborzongtak.
Kis utazó barátom bejárta a fel keleti partot. Elvittem New Yorkba, látott három Apple Store-t, az Empire State Buildinget, a Szabadságszobrot, a Niagara vízesést, Washington DC-ben a Fehér Házat, a Lincoln emlékművet, Philadelphiát és miegymást. Ha mindenhol csináltam volna utazó képet ahol járt, legközelebb nem jönne el velem… :-)
Utazó iPhone: Covent Garden
Londonban járt a kis ribanc, Gyuri beszámolójából megtudjuk, mit látott a helyi, covent gardeni Apple Store-ban. Ami egyébként az Apple Markettal szemben található.
Aívülről semmi különös nincs, átlagos épület, az alatta lévő átjáróban van csak kirakva a "cégér", lazán el lehet sétálni mellette, ha nem az átjárón keresztül sétálunk az utcában. Belül, több szinten lehet Apple eszközöket kipróbálni és vásárolni vagy éppen workshopon/képzésén reszt venni, kis csoportokban. Vásárlás egyszeri, több eladó hordozható kártyaolvasóval járkál, ami megtetszik, felemeled és odaadod neki és maris fizethetsz. Van hagyományos, pultos kassza is. Pörgés az volt rendesen, az eladok keszegesen válaszoltak a vásárlók kérdéseire. Egy vékony, hordozható külső merevlemezzel leptem ki és aztán a hűséges 3GS-em integetett egyet az üzletnek, nem bánta, hogy közben lekaptam.
AppleblogApple Market: régi piac épülete átalakítva üzletházzá. Éttermek, üzletek minden irányban, illetve némelyek gurulós, zárható kis bódékból árulják portékájukat - ennyivel utalva a régi korokra. A téren volt zenész és szónokló is, mint ahogy egy régi piacon lenni szokás.
Utazó iPhone: Dugovics Titusz
Josh zsebében nézte meg Utazónk egy igazi legenda, a híres várvédő Dugovics Titusz hőstettének helyszínét. Aki levetette magát a mélybe a törökkel, hogy ne tudják kitűzni a zászlót. Igazi katona, igazi hős.

Igaz, a legfrissebb kutatások szerint nem is létezett. Valójában egy irathamisítás-sorozat szülötte. A hvg szerint:
A Vas vármegyei szolga-, majd táblabírói tisztséget betöltő Dugovics Imre „őskereső” buzgalmában az 1820-as évek elején 15. századiként keltezett adománylevelet fabrikáltatott magának, tanúsítandó, hogy a Pozsony megyei Tej nevű birtokot Hunyadi Mátyás adományozta Dugovics Bertalannak, apja, Titusz hősiességéért.
Nem baj, Josh-sal beugrottak a belgrádi sörfesztiválra is, a Simple Minds koncertjére. A skót zenekar már régóta nagy Apple rajongó, 1995-ben még egy Macintosh-reklámban is szerepeltek.
AppleblogSocial Networking
Műanyag saláta
- Szeptemberben indul az iTunes Festival
- SmartEast híradó 11.
- Jönnek a gyorsabb SSD-k a MacBookokba
- Az Apple célja: 100% megújuló energia
- Itt a Mountain Lion újabb bétája
Pagerank teszter
Tagfelhő
2011 Android Apple Applecsaj Applenek Applet Bréking csak első ezer Final Google Heti hogy iCloud iPad iPadet iPhone iTunes Jobs Jöhet Jön legjobb lehet lesz lett Lion MacBook magyar Magyarországon Match Megjelent megy milliárd milyen Minden mint Már Még nekünk SmartEast Steve Store Utazó Így
WP Cumulus Flash tag cloud by Roy Tanck requires Flash Player 9 or better.

admináltal elkövetett post a