Az összes cikk amelyben szerepel az a szó, hogy Lion

Itt a Mountain Lion újabb bétája

Posted admináltal elkövetett post a appleblog kategóriában     Comments komment nélkül
máj
17

Az Apple szerdán megosztotta a fejlesztőkkel az OS X 10.8-as Mountain Lion Developer Preview 3 nevű verzióját. A regisztrált felhasználók a Mac App Store-ból tudják letölteni az operációs rendszert. Jó lesz azonban vigyázni, a 2007 közepén megjelent MacBook Prók például nem kompatibilisek az OS-sel. Nem tudatos döntésről van szó, a 10.8-as nem kukázza a régebbi gépeket, az Apple tud a hibáról és már jelezte, hogy amilyen hamar lehet, javítja azt.

Az első próbák alapján komolyabb problémák vannak a gyors felhasználóváltás és a Mail-, valamint a Twitter megosztás-funkcióival, illetve a QuickTime screen-recording és bénázik, ha Nvidia-grafikus mag dolgozik alatta. Mindezek persze egy bétánál elnézhetők, éppen ezért fontos tudnia a felhasználónak telepítés előtt, hogy ez még egy közel sem kész operációs rendszer.

A mostani verzió egyébként már a sokadik Preview 3-as: az első áprilisban érkezett, a második május elsején, és 16-án megérkezett a harmadik hármas is.

A végleges verzió a tervek szerint nyáron jelenik meg és részletesebben a június 11-én kezdődő WWDC-n ismerhetjük meg az operációs rendszert. 

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Appleblog

Milyen gépeken fut majd Mountain Lion?

Posted admináltal elkövetett post a appleblog kategóriában     Comments komment nélkül
feb
17

A tegnapi bejelentés, a közzétett videó mostanra már eléggé felcsigázott mindenkit. Egy OS X frissítés ugyanis legalább akkora öröm vagy bosszúság forrása tud lenni, mint új frizurát rendelni a fodrásznál. Most lássuk, milyen gépek tulajdonosai érzik majd az utóbbit.

Fontos ugyanis tudni, hogy milyen gépek lesznek alkalmasak a 10.8 futtatására, azt ugyanis egyáltalán nem mondhatjuk, hogy a Lion követelményei maradnak. Szűkül a nadrágszíj.

Röviden, ezekre lesz szükség:

- 64-Bit Intel Core 2 Duo processzor, vagy jobb
- 64 bites kernelbe kell tudni bootolni
- fejlett GPU chipset

Ha Liont használunk, a második bekezdés gyorsan ellenőrizhető egy Terminalba beírt "uname -a" paranccsal. A kiírt eredmény végén az x86_64 jelzi, hogy 64 bitbe bootoltunk. Más operációs rendszert használók inkább ellenőrizzék a részletes kompatibilitási listát.

Macek, amik támogatják a Mountain Liont:

- MacBook Pro – 13 colos 2009-es, vagy későbbi, 15 és 17 colosban pedig a 2007 végén megjelent, vagy későbbi modellek játszanak
- MacBook Air – 2008 végén megjelent, vagy újabb
- iMac – 2007 közepén megjelent, vagy újabb
- MacBook – 13 colos alumínium 2008-as, 13 colos 2009-ből
- Mac Mini – 2009 elején megjelent, vagy újabb
- Mac Pro – 2008 elején megjelent, vagy újabb
- XServe – 2009 elején megjelent, vagy újabb

Az Intel GMA 950 és x3100 integrált GPU-k, illetve az ATI Radeon X1600 kártya nem támogatott az új operációs rendszerben.

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Appleblog

Ilyen lenne a Lion iPhone-on

Posted admináltal elkövetett post a appleblog kategóriában     Comments komment nélkül
szept
19

A jailbreakelt iPhone-okkal szinte bármit meg lehet csinálni, például egy Lion témát is rá lehet húzni szegény iOS-re, hogy mindig ugyanoda kattintsunk, bármelyik Apple-cuccunkat vegyük is elő.

Ami számomra érdekes, hogy a Launchpad előhívásának pillanatában alig lehet megmondani, hogy most a Liont vagy az iOS-t látjuk - miközben tudjuk, hogy a Launchpad "mögött" nagyobb szabadság van.

Csak amikor ezt a nagyobb szabadságot kipróbáljuk egy iPhone-on, akkor jövünk rá, hogy nem véletlenül van vége a történetnek a Launchpadnél. A felső menüsáv egyértelműen értelmetlen egy touchscreenen, és az ablakok bezárása a kis epres nyalókával az ablakok bal felső sarkában is nehezen eltalálható. Ezekre inkább gesztus kell.

A Misson Control, az OS X egyik leghasznosabb ficsöre itt csak egy hajszálnyival teszi egyszerűbbé a munkát, mint a mostani duplaklikkes megoldás, és noha az ablakok utolsó állapotának mutatása szuper lenne iOS-en is, zabálná a memóriát sok program esetében.

Finder meg sosem lesz, erről már írtam korábban egy eszmefuttatást: az Apple mobil operációs rendszerének megoldása koncepcionális kérdés, nem kényelmi, és az iClouddal egyre inkább átmászik a desktop rendszerekre is.

A widgetek tetszenek így, nagyjából ennyi. A videó viszont tök jól bemutatja, miért volt nagy ötlet az iOS, és hogy az egyszerűsítés sokszor nagyobb munka, mint az ellenkezőleg.

(A Lion kinézetet a Cydiából elérhető Theme Outlet OS X Ultimatum theme-jével lehet előcsalogatni. Az erőforrászabálási mutatókról nincsenek infóim)

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Appleblog

Érezhetően nőtt a Lion óta az OS X részesedése

Posted admináltal elkövetett post a appleblog kategóriában     Comments komment nélkül
szept
5

A NetMarketShare az elmúlt hónapokban azt vizsgálta, hogy miként nőtt az Apple operációs rendszerének piaci részesedése, és azt találta, hogy a Lion megjelenése óta érezhetően lendületet kapott a platform: májusban még csak 5,6 százalékon állt, mára ez a szám 6,03 százalékosra nőtt, de a Windows piacvezetősége 92,9 százalékkal továbbra is megingathatatlan. Persze nem az Egyesült Államokban, ahol már 13,42 százalékon áll az OS X, ez talán már a Holdról is látszik.

Az elemzők szerint a növekedés egyértelműen a Lionnak köszönhető, de szerintem ez tévedés: attól, hogy valaki Snow Leóról a 10.7-esre upgrade-el, még nem lesz nagyobb az OS X piaci részesedése, hiszen darab-darab. Azt sem tartom valószínűnek, hogy aki eddig windowsos volt, az lélegzetvisszafojtva várta az új OS X premierjét, és amint megjelent, rohant a boltokba bevásárolni.

Inkább az tűnik életszerűnek, hogy például az új MacBook Airek megérkezése miatt több Macintosht vásárolnak, és ezeken néhány hónapja törvényszerűen Lion van.

A másik blogunk, az Egy nap a városban egyébként a világpiac majdnem tökéletes lenyomata, azon ugyanis 6,32 százalékon áll a Mac, a gépek 26,65 százaléka Lion és 49,5 százaléka Snow Leopard.

Az Appleblognál már érezhetően más a helyzet, amellett, hogy az iPhone-nak 8,2 százalék, az iPadnek meg 4,4 százalék jut, tehát a két iOS-eszköz önmagában hozza a forgalom 12 százalékát, 26 százalék Macről nézi az oldalt. Ezen belül a Lion részesedése a legjelentősebb 55 százalékkal és már csak 36 százalék maradt a Snow Leopardnak, ha egész augusztust figyeljük.

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Appleblog

Itt a Lion első frissítése

Posted admináltal elkövetett post a appleblog kategóriában     Comments komment nélkül
aug
17

Az Apple kiadta az OS X 10.7.1-et, a 17 megabájtos frissítés leginkább hibajavításokat tartalmaz. Ezentúl nem kell attól félni, hogy a rendszer kifagy, ha videót nézünk Safari alól, hogy a hangcsatorna meghal, miközben a hdmi, vagy optikai kimenetet használjuk, a rendszer hajlandóbb lesz csatlakozni a wifi-hálózatokra, és végre akkor sem kell félnünk többé, ha adatainkat egy új számítógépre akarjuk másolni.

A mostani update-ben az a spéci, hogy az új Air és mini-tulajdonosok egy jóval nagyobb, 68 megabájtos update-et kapnak, ami a következő hibákat oldja meg:

Az Air időnként elindult, amikor töltőre volt dugva, máskor meg villogni kezdett a kijelzője. A mini sd-olvasója meg belassult, amikor sdhd-vel találkozott.

Hát így.

Szavazzatok a Goldenblogon IT-kategóriában az Appleblogra, mert mi nagyon örülnénk neki:

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Appleblog

Megjelent a Lion pendrive

Posted admináltal elkövetett post a appleblog kategóriában     Comments komment nélkül
aug
16

Ahogy az várható volt, az Apple piacra dobta az operációs rendszer megfogható verzióját. A 69 dollárba, kábé 14 ezer forintba kerülő verzió ugyan több mint kétszer drágább az App Store-ból letölthető Lionnál, ráadásul akármilyen béna a sávszélességünk, még mindig hamarabb lejön a netről, mintha az 1-3 napos kiszállítási időt kéne kibekkelnünk, de ez a fehér pendrive legalább megtapogatható, és mindig ott van kéznél, ha szükség lenne rá.

Jó tudni, hogy aki erről telepíti a rendszert, az már később is csak innen tudja, ugyanis a pendrive-os verzió nem hoz létre a merevlemezen egy olyan partíciót, ahonnan helyre tudná állítani magát.

A Lion egyébként elég szépen elterjedt Magyarországon is, az olvasóink 54 százaléka már ezt használja, 36 százalék maradt a Snow Leopardnál, 7,8 százalék a Leopardnál, és alig két százalék maradt az összes többi verziónak.

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Appleblog

Nem szereti az első generációs Airt a Lion

Posted admináltal elkövetett post a appleblog kategóriában     Comments komment nélkül
júl
28

Konkrétan barkácsolni kell, hogy egyáltalán szarul elfusson a Lion az első generációs Aireken. Pedig elvileg minden rendben lenne, a hardver elbírja, és mégis. Törzsolvasónk, Fransisco Miranda leírta nekünk tapasztalatait, és egy megoldási javaslatot. Figyelem: mindenki a saját felelősségére telepítsen programot, vagy nyúljon a rendszerfájlok közé.

Az első generációs Air egyik állati idegesítő hibája a túlmelegedés. Ez a gép megjelenése óta létező probléma, eredetileg ha elért egy bizonyos hőfokot a cpu, lekapcsolta az egyik magot, hogy lehűljön. Eredmény: állatira belassuló gép.

Szoftveres megoldást találtak ki: kivették a core shutdown-t, így (ezért) már nem lassult le a gép. Helyette melegedéskor a kernel_task nevű processz elkezdte felenni a CPU-t, egészen akár 160%-ig, tehát megint a használhatatlanságig.

Ez a gép öregedésével egyre csak fokozódott, mivel a nem túl jó minőségű hővezető paszta ahogy elkezd kikeményedni a cpu és a hűtő közt, egyre rosszabbul vezeti el a hőt.

Tavaly jutottam el az akkor 2 éves Air-rel arra a pontra, hogy használhatatlanul lassú. Sok-sok guglizással találtam egy alkalmazást, a CoolBook-ot, ami egy ügyes svéd srác műve. Azt csinálja, hogy leveszi a CPU tápfeszültségét (pontosabban be lehet állítani minden frekihez adott tápfeszültséget), és ő maga kezdi el szabályozni a terhelés függvényében a CPU frekit. Az eredmény: csoda! Soha többé nem melegedett túl a gép, és ráadásnak kaptam 40-60 perc akkuidőt pluszba, a kisebb CPU fogyasztás miatt.

A Lion telepítésével viszont új probléma merült fel: a CoolBook nem működött. Kezdődött tehát megint az őrület a túlmelegedéssel, csak sokkal durvábban, mint régen. Például egy szkrollozás a Safariban képes volt 20 fokkal meglökni a CPU hőmérsékletét. Time Machine mentés közben többször annyira felforrósodott a gép, hogy ki is kapcsolt úgy 110 fok környékén, még mielőtt a CPU körül a forrasztások leolvadnának. Lett tehát egy modern, stílusos és szép tojássütőm.

Ráadásként az App Store-ból letöltött új Xcode 4.1 telepítője nem volt hajlandó végigfutni, miközben az Xcode-ot meg az SDK-kat mégis lefrissítette.
Pénteken egy javaslat alapján levakartam a megkövült pasztát a CPU-ról, és egy bitang drága, szén alapú cuccot taknyoltam be, ez sokat segített, 102 fok fölé már nem melegedett, és átlagban is jó 20 fokkal lett hűvösebb a klíma odabent.

Írtam a CoolBook gazdájának, kérdeztem lesz-e hamarosan frissítés, de nem válaszoltak. Megint guglit ragadtam, találtam egy olyan oldalt (roaringapps.com), ahol programok Lionnal való kompatibilitását taglalják. Az ott a CoolBook-nál tobzódó, kétségbe esett kommentelők közül az egyik ma megírta, hogy sikerült életre lehelnie, és hogyan. Most már némi házibarkáccsal megy a CoolBook, tehát túlmelegedés miatt már nem rohad le a gépem.

A Lion sebessége érzetre ezen a gépen pocsék, a szkrollozás szaggat, néha háromszor-négyszer megsimogatom a tapipadot mire egyszer bejön a Mission Control, és jó sokat strandlabdázik. Persze randomszerűen. Ugyanakkor a viszonylag új otthoni Mac minimen olyan, mint a villám. Az az érzésem, mintha az Air video driver-ét eltoszták volna, de jó alaposan, mert a grafikai csicsamicsa műveletekkel van mindig a gond. Remélhetőleg egy update-tel majd megoldódik hamarosan. Igazán nem szívesen vennék új gépet ezért. Utálok gépet cserélgetni, fölösleges pénzkidobásnak tartom, amíg a régi működik.

A CoolBook életre lehelése Lion-on (mindenki saját felelősségére lásson neki):

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Appleblog

Na de milyen a Lion?

Posted admináltal elkövetett post a appleblog kategóriában     Comments komment nélkül
júl
24

Nem lesz hosszú poszt. Elég röviden el lehet mondani.

Az új funkciók: feleslegesek. A többségüket, például a Launchpadet szerintem sosem fogjuk használni, a fordított scrollt eddig minden ismerősöm kikapcsolta, a Mission Control kevésbé átlátható, mint az Exposé és társai, a teljesképernyős nézet meg 2011-ben egy vicc.

Az ujjakkal előre-hátra-lapozás a böngészőben már szerethetőbb, az Airdrop szintén bejön, főleg, ha lesz elég lionos gép a közelemben, így ki tudom végre használni. Az Auto Save és a Resume hiszem, hogy jobbá teszi a világot, ahogy a Versions is, de nem ez a lényeg.

Ide figyeljetek: a lényeg a sebesség.

Van most nálam tesztre egy csúcsgép, egy 2,2 gigahertzes, négymagos Core i7-es processzorral szerelt MacBook Pro, ennek a teljesítménye háromszor nagyobb lehet, mint az én, 2,53 gigahertzes Core 2-essel szerelt Prómé. A Lion előtt érkezett, tehát még Snow Leo van rajta. Szűz rendszer, tele minden update-tel.

És egy elcseszett, nehézkes, lassú uszály az én Lionnal megturbózott kicsikémhez képest. Nincs egy dimenzióban a két gép, pedig a frissítés előtt még szerettem odaülni hozzá, de amióta a 10.7-es van a laptopomon, csak akkor használom a böszme Prót, ha valamilyen hardverigényes feladatba fogok.

Szóval nekem bejött az új operációs rendszer. Ugyanolyan használhatónak tűnik most, mint amilyen a Tiger volt annak idején, és amilyen a Leopard sosem tudott lenni. Szerintem a Snow Leo is rosszabbul indított, bár visszakeresve az akkori írásaimat, az első verziója annak is egész szerethető volt. Aztán pár update alatt elcsesződött.

De ez most nagyon bejövős, reméljük, az update-ek sem rontanak majd a helyzeten.

Nálatok mizu?

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Appleblog

Egymillió letöltésen is túl a Lion

Posted admináltal elkövetett post a appleblog kategóriában     Comments komment nélkül
júl
22

Óriási lendülettel indult az OS X 10.7: nemcsak pozitív visszajelzésekből akadt bőven, de letöltőkből is, hiszen a legelső napon egymillióan vásárolták meg a 24 eurós operációs rendszer. Az 24 millió euró, 6,5 milliárd forint bevétel 24 óra alatt.

Márpedig ez rekord: korábban még soha nem vásároltak ilyen sokan hasonlóan rövid idő alatt Apple operációs rendszerből.

Az eset két dolgot bizonyít: az alacsony ár azoknak is meghozza a kedvét a vásárláshoz, akik máskülönben inkább torrentezik a szoftvereket, másrészt hogy a Mac App Store bírja a terhelést, és hogy a júzerek is szívesen vásárolnak az online boltból. Egyszerűbb kattintani kettőt, mint elmenni egy boltba és valamilyen fizikai adathordozóval visszatérni onnan.

Az átállás mindenesetre a világ összes pontján zökkenőmentesen lezajlott. A 9to5Mac olvasóinak 53 százaléka már a 10.7-es verzióját használja az OS X-nek:

Míg az Appleblogon ez az arány 34 százalékos. Ezzel a növekedési ütemmel hétfőre szerintem itt is meghaladjuk az ötven százalékot.

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Appleblog

Kell-e nekünk valójában az OS X Lion?

Posted admináltal elkövetett post a webisztán / hh kategóriában     Comments komment nélkül
júl
22

Már csak párat kell aludni, és érkezik az OS X Lion az App Store-ba. Az persze mindig jó hír, amikor egy oprendszer frissül. Az már egy sokkal nehezebb kérdés, hogy vajon valóban megéri-e frissíteni.

A Lionnal kapcsolatban már mindenki elmondta azt a 10 dolgot, ami miatt egyáltalán érdemes beszélni róla. Az Apple csillámporos reklámjában ennyire önfeledt, boldog élet vár ránk:

Jesus Diaz (Gizmodo) viszont lehűtötte a kedélyeket, és egyenesen a Microsoft Vista-buktájához hasonlítja a Lion-t:

If it weren't for the fast, rock-solid Unix, graphics and networking cores, Lion would be Apple's very own Vista.

Érdemes végigolvasni a postot, mert nagyon jól össze van benne szedve, hogy mik a nehézségei az Apple azon törekvésének, hogy közelítse az OS X-et az iOS-hez és vissza. Vegyük például a navigációt...

There's the issue of inconsistency in gestures. Never mind the introduction of Natural Scrolling, which basically reverses the way you have scrolled all your life to match the way the iPad does it (your brain will adapt to it in a few minutes--but you can always turn it off). The problem is that gestures are not consistent between applications.

Végkövetkeztetése szerint: 

I love Mac OS X. I've used it since the very first and painful developer preview, back in September 2000. I love iOS too, because its modal nature simplifies powerful computing, and, at the same time, empowers normal people. I hoped Mac OS X Lion was going to merge both perfectly. Sadly, from a user interface point of view, it has failed to achieve that. And by failing at this task, it has made a mess of what was previously totally acceptable.

Sajnos ez a post túlságosan is alapos és átfogó ahhoz, hogy ne menjünk el mellette szó nélkül. A legnagyobb baj persze, hogy a Lionból nincs trial verzió. És miután az ember kifizette érte a 30 dollárt, már biztosan szélsőségesebben fogja megítélni az újításokat. Vagy a vak, kritikamentes szerelem, vagy a vak düh fogja hatalmába keríteni.

Azért nagyon remélem, hogy az Apple nem bassza el, és nem próbálja meg ipadesíteni fapadosítani az asztali gépei és laptopjai operációs rendszerét, csak azért, mert meg akarja tolni az iPhone- és iPad-eladásokat.

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Webisztán

Tagfelhő