Négycolos kijelzőt kap az új iPhone
Egyre több jel utal arra, hogy a következő generációváltásnál növekedni fog a készülék kijelzője. A Wall Street Journal megbízható forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy öt generáció óta változatlan 3,5 colos panel 4 colosra hízik. Az első hírek még legalább négy colról szóltak, aztán kiderült, hogy egészen pontosan 4 colról van szó. Az iPhone tehát nem próbál a használhatatlanul nagy, 4,5-4,8 colos mobilokkal versenyezni, de a még elfogadható méretből megpróbálja kihozni a maximumot.

Amúgy vicces látni, hogy az iPhone, ami a debütáláskor a 3,5 colos kijelzőjével még sokak szerint elviselhetetlenül nagy volt, hogyan lett relatíve kicsi, kecses mobil a folyton változó mezőnyben.
A panelek gyártását az LG, a Sharp és a Japan Display állítólag már el is kezdte tesztelni, így az új iPhone tömeggyártása augusztusban megindulhat, nincs tehát akadálya az októberi startnak.

Sok részlet egyébként még nem ismert a készülékkel kapcsolatban. Az iMore és az iLounge szerkesztői szerint valamivel kisebb lesz a dokkolókábel feje (szuper, lehet kidobni a régieket), a pletykákkal ellentétben megmarad a Home-gomb és nem lesz fém a hátlap, ráadásul LTE-kompatibilis lesz a mobil. Remélhetőleg nem úgy, mint az iPad, amit Európa legtöbb országában például nem is lehet 4G-s hálózaton használni.
Shawn Wu elemző meg tudni véli, hogy az Apple már meg is kezdte az átállást az új készülékre: állítólag 20-25 százalékkal csökkentették az iPhone 4S gyártási kapacitását, hogy a gyártósorok fokozatosan át tudjanak állni a hatodik generációs iPhone-ra.
AppleblogUtazó iPhone exkluzív: Cannes
Holnap kezdődik a világ egyik legfontosabb filmes eseménye, a Cannes-i Filmfesztivál, amire Utazónk is ellátogatott Zsolt zsebében. Úgy döntött, hogy befészkeli magát a fesztiválközpontba, a vörös szőnyeg mellé, és itt várja a holnap érkező sztárokat.

Mi neki az az egy nap, az iPhone-nal kapcsolatban egy hét sátrazásról is hallottunk már.
Köszönjük a bejelentkezést, várunk Utazó-képeket az európai filmcsillagokkal pózolva. Monica Bellucci, mondjuk, vagy Sophie Marceau.
AppleblogUtazó iPhone: Végetek, rüszük!
L.A.-ben már járt Utazónk, de sebaj. Ezúttal a belvárosból jelentkezik, Rolf zsebéből, Kalifornia legmagasabb épülete mellől.

Az épület, a U.S. Bank Tower egyébként nagy mázlista. A szeptember 11-i események során ez a felhőkarcoló is célpont volt, a tervek szerint a tíz eltérített gép egyike ezt rombolta volna le. 2005-ban aztán a Fehér Házban bejelentették, hogy egy második támadást is terveztek az épület ellen, szintén gépeltérítéses módszerrel, de ezt is megakadályozták.
Az egyetlen, akiknek sikerült lerombolni az épületet, az ufók voltak, 1996-ban:
Emlékszem, moziban néztük, és a film végén mindenki tapsolt. Fogalmam sincs, miért.
AppleblogUtazó iPhone: Pisa
A kis ribanc a ferde toronynál járt, és profi turistaként nyitotta meg a Wikipedia ide vonatkozó passzusát.
Hogyaszongya Pisa katedrálisának harangtornya 200 évig épült, építése három szakaszban történt. Miután a harmadik emelet is megépült 1178-ban, a torony megsüllyedt a talaj gyengesége miatt. Építése száz évig szünetelt, mivel a pisaiak folyton hadban álltak Genovával, Luccával és Firenzével. Ezalatt az idő alatt a talaj némiképpen leülepedett.
Benito így írt a kalandjáról:
Nem tudom van-e, vagy volt-e már Pisai Ferde Torony és utazó iPhone kombinációtok. Ha nem, akkor most már van, csatoltam. Mellesleg szép hely, a toronyba felmenni azért kell bátorság, nameg csúszik az egész belül, tehát, ha nem vagy figyelmes, fenéken jössz le, annyira elkoptak a márvány lépcsők.
Utazónk mindent megtett, ami tőle telt, automata fotójavítókkal rögtön nekiesett a képnek, íme az eredmény:

Így vegyél iPhone 4S-t Törökországban
Nem mai a történet, néhány hete bukkant fel ez a videó, de sokan szerintem még nem láttátok. Egy férfi egy remek kis unboxing videót tett fel a videómegosztókra, amin egy Törökországban 500 euróért vásárolt iPhone 4S-t csomagol ki. Vagyis valami hasonlót.
Minden tisztelet neki, hogy nyíltan felvállalja, mekkora balekot csináltak belőle.
Appleblog15 százalékkal lehet vékonyabb az új iPhone
Egyes elemzők azt állítják, a vékonyodás nem is kérdés, az új telefonnal muszáj egy új dizájnt, ezzel együtt pedig jelentős fogyókúrát felmutatni. Ming-Chi Kuo elemző szerint a piacon most a 7-8 milliméteres high-end okostelefonok mennek, úgyhogy az Apple valószínűleg szintén a 8 milliméter alatti területet célozza meg.

Ez a mostani 9,3 milliméterhez képest jelentős csökkenést jelent. Sok lehetősége pedig nincs a cupertinóiaknak, három területen szoríthatják meg a nadrágszíjat. Egyrészt vékonyabb akkumulátorra számíthatunk, másrészt a most 1,1 milliméteres üveg hátlapot is kicserélhetik fémre, ami 0,5 milliméteres zsugorodást jelentene.
A harmadik vékonyodási pont az in-cell touch panelek használata lehetne. A pletykák szerint az Apple erre vált a következő iPhone-nal a glass-on-glass technológia helyett. Ez szintén 0,5 millimétert jelent. Az elemző ráadásul arra is felhívta a figyelmet, hogy így a gyártást kevesebb lépésből megúszná az Apple, kevesebb beszállítóval kellene dolgozni, így a mostani 12-16 napos elkészülési idő helyett 3-5 nap alatt kész lenne egy iPhone.
AppleblogUtazó iPhone: Szlovák Paradicsom
Kornél és Roland küldött nekünk képet Utazónkról, aki végre talált magának egy igazi jóbarátot. Mindenben megegyezik az ízlésük: ugyanolyan szemmel látják a világot, ugyanaz a dolog indítja be őket, és még a ruhaízlésük is megegyezik.
iPhoneception:
4 napot töltöttünk együtt kis üdvöskéinkkel a Szlovák Paradicsomban. Csak azért fordítanak hátat, hogy felismerhető legyen: mindketten Appleblog fanok. Gyönyörű képeket készítettek a túráink során. Megörökítettük nektek őket. :)
Aki nem tudná: a tokok az Appleblog szülinapról valók, aki ilyet vagy hasonló, egyedi tokokat szeretne magának, látogassa meg kitörő lelkesedéssel az Appleblogshopot.
AppleblogUtazó iPhone: Hollywood
A kis ribanc Ádám zsebében indult el a Los Angeles-i dombok felé:
Az álma az volt, hogy sztár lesz, hogy mindenki csak őt akarja majd tapogatni, és mindenki az ő bitrátáját lesi, az ő csatlakozójáról álmodik. Elment tehát egy castingra, ahol egy érzelmes jelenet előadása után (Wall-E és EVE találkozását mutatta be) a kövér, izzadtságszagú rendező csak ennyit mondott:
Elég, kint vagy a fókuszból. Különben is ilyenből, öcsém, mint te, százmillió akad.
És milyen igaza van - gondolta Utazónk, aki először gondolt arra, hogy a népszerűség kétélű kard. Vagy kilenc.
AppleblogAz elveszett iPhone 4S esete
Tudom, hogy mindenkiben ott lakik valahol Sherlock Holmes, és ez az eset tökéletesen alkalmas lenne egy fejezet elkészítésére. Már minden részletet tudunk, a napokban elvarrtak minden szálat, de nem tudjuk összerakni a kirakóst. Most kell, hogy Holmes történetté gyúrja a logikailag nem mindig linearitást mutató darabokat.

A darabok:
Az Apple az iPhone 4-es eset után egy évvel megismételte ugyanazt a mutatványt: egy alkalmazott egy San Francisco-i bárban elveszített egy prototípust, két hónappal a bemutató előtt. Az Apple ezúttal gyorsan, és határozottan reagált.
Egy Bernal Heights-i lakásba egyenruhások érkeznek, a rendőrnek látszó emberek felforgatják az otthont, azt állítva, hogy bemérték az elveszett iPhone 4S-t, és házkutatási parancsuk van. Nem találtak semmit.
A San Francisco-i rendőrség tagadja, hogy köze lenne az ügyhöz. Az Apple-t azzal vádolja a lakás tulajdonosa, hogy saját embereit öltöztette rendőrruhába. Sergio Calderón perrel fenyeget.
A San Francisco-i rendőrség nem sokkal később beismeri, hogy köze volt az ügyhöz. Egyúttal egy belső nyomozást is indít.
Sergio Calderón ügyvédje azt nyilatkozza, nem tudtak megállapodni az Apple-lel, így indul a per.
John Theriault, az Apple biztonságért felelős vezetője elhagyja a céget, belső források szerint erre az elveszett iPhone 4S miatt került sor.
A San Francisco-i rendőrség belső nyomozásának eredménye ismeretlen.
Végül nem indult per az Apple-lel szemben, ez ügyben Calderón ügyvédjét a napokban megkereste a Network World. Az ügyvéd azt állította, hogy végül sikerült megállapodni az Apple-lel az ügyfelének, és láthatóan a megállapodás része, hogy nem kommentál semmit, és nem válaszol semmilyen kérdésre az esettel kapcsolatban. Az összes kérdésre így felelt: nem kommentálom.
Ti már tudjátok, ki a gyilkos, ha feltételezzük, hogy Calderón este hat és kilenc között nyitva hagyta a kamra ajtaját?
AppleblogAz eddigi legszebb iPhone 5-koncepció
Nem nagyon szoktunk fantáziaképeket kirakni a blogra, de Choi Jinyoung munkája olyan szép, hogy képtelenség neki ellenállni. Még úgy is lehet érte rajongani, hogy a dizájner 4,5 colos kijelzőt képzelt el a mobilra, amit továbbra is túlságosan soknak tartok. Az 1,2 megapixeles, 3D-s kamerát meg teljesen feleslegesnek, de ez már az én hülyeségem, egyszerűen nem bízom a mostani térhatású technológiákban.

Az viszont már kimondottan jónak tűnik, ahogy DSLR-lencséket lehet az iPhone-hoz pattintani, illetve hogy Jinyoung szerint a lencsék lehetnének miniprojektorok is egyben (bár volt már dolgom mobilos projektorhoz, többet nevettem, mint abban az évben bármi máson).



Szóval a koncepció nem feltétlenül praktikus, viszont kétségbevonhatatlanul szép.



Social Networking
Műanyag saláta
- Szeptemberben indul az iTunes Festival
- SmartEast híradó 11.
- Jönnek a gyorsabb SSD-k a MacBookokba
- Az Apple célja: 100% megújuló energia
- Itt a Mountain Lion újabb bétája
Pagerank teszter
Tagfelhő
2011 Android Apple Applecsaj Applenek Applet Bréking csak első ezer Final Google Heti hogy iCloud iPad iPadet iPhone iTunes Jobs Jöhet Jön legjobb lehet lesz lett Lion MacBook magyar Magyarországon Match Megjelent megy milliárd milyen Minden mint Már Még nekünk SmartEast Steve Store Utazó Így
WP Cumulus Flash tag cloud by Roy Tanck requires Flash Player 9 or better.

admináltal elkövetett post a