Az összes cikk amelyben szerepel az a szó, hogy első

Első generációs iPaden is megy az új iPhoto

Posted admináltal elkövetett post a appleblog kategóriában     Comments komment nélkül
márc
12

Meg az iMovie is. Persze nem hivatalosan, a kamera nélkül szerelt két éves táblák az Apple hivatalos álláspontja szerint nem az iPhotónak és az iMovie-nak készültek. Éppen ezért nem is lehet rá telepíteni AppStore-ból a két programot.

Pedig el tudom képzelni, hogy az eredeti iPadek birtokosai is szeretnék használni például az elég komolyra sikerült érintőkijelzős fotójavítási funkciókat, amiket a keynote-videónál jobban semmi sem mutat be:

Az Appleinsider szerint van megoldás, még ha kicsit gányolós is, amivel törés nélkül feltehető a két új app az első iPadre is.

Ehhez le kell tölteni az Apple ingyenes iPhone Configuration Utility programját, amivel általában cégek telepítik a programjaikat az alkalmazottak gépeire. Viszont másra is jó: minden alkalmazást, ami az adott gépen az iTunes/iTunes Media/Mobile Applications mappában van, rátelepíti a rákötött eszközre.

Ha pedig a számítógépen megvásároljuk az iPhotót vagy az iMovie-t, az a fenti könyvtárban jelenik meg, és automatikusan felajánlja magát telepítésre az iPhone Configuration Utilityben is. Ha a program megkérdezi, Authorize-t kell nyomni, és máris futhatnak az új szoftverek. Állítólag nem is rosszul.

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Appleblog

Így telik az első nap az Apple alkalmazottjaként

Posted admináltal elkövetett post a appleblog kategóriában     Comments komment nélkül
feb
6

Adam Lashinsky Inside Apple című könyvéből újabb részlet került ki. Ez arról szól, milyen az első nap az Apple-nél. Az író ugyanis végigment a procedúrán, így most mi is megtudjuk, hogy mennek arrafelé a dolgok.

A munkavállalónak számos felvételi interjún kell bizonyítania, mielőtt alkalmazzák. Az interjúk során a jelentkező csak sejti, milyen pozícióra vennék fel. Valójában a meghirdetett állás nem létezik, a jelentkező nem tudhatja, mit kellene pontosan csinálnia.

Az első nap mindig hétfő, hacsak nincs munkaszüneti nap. Ilyenkor még nincs túl sok információval ellátva az alkalmazott. Fél napig tart az eligazítás. Ennek egyik rész a Scared Silent című előadás, aminek során a biztonságért felelős vezető magyarázza el, hogy a cégtől kijutó bármilyen információ mennyire káros az Apple-re nézve, és hogy azonnali elbocsátással ját egy ilyen szivárogtatás.

Az új munkatárs ezután kap egy üdvözlő csomagot, amihez egy Welcome to Apple matrica és egy póló is tartozik, "Class of ‹aktuális évszám›" felirattal.

Az asztalán egy vadiúj iMac vár mindenkit. A gép azonban nincs beállítva, az új munkatársnak kell a szervereket és a hálózatot beállítani. Az álláspont az, hogy aki elég okos ahhoz, hogy felvegyék, az elbánik egy ilyen feladattal. A rendszergazdákat nem hívhatja, viszont segítséget kérhet a mellette ülőktől, így elkezdi kialakítani a munkatársi kapcsolatokat.

Ezek után irány az ebédlő, ahol az első napon a cég vendége vagy. Csak egy ebéd van ingyen, és csak az első naposoknak.

Bölcs döntés. Én az első napon általában nem szoktam ebédelni egyáltalán, egy falat sem menne le a torkomon.

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Appleblog

Az első versenyző már be is ért a célba

Posted admináltal elkövetett post a appleblog kategóriában     Comments komment nélkül
dec
17

Ádámmal folyamatosan járjuk az Epson-Appleblog-nyereményjáték helyszíneit, ellenőrizzük, hogy minden rendben megy-e, meg hogy hányan teljesítették sikerrel a küldetést.

Egyre többen vannak, de első csak egy van. Ő:

Persze mindenki esélyes a díjakra, aki végigcsinálja a játékot. És mindenkit vehet egyet a spéci, külön a mai napra alkotott Epson-Appleblog-burgerből a kaland végén.

Esküszöm, már ezért megéri elindulni.

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Appleblog

Megjöttek az első brazil iPhone-ok

Posted admináltal elkövetett post a appleblog kategóriában     Comments komment nélkül
nov
25

Brazíliában a körülményekhez képest jól mennek a dolgok, a gazdaság a válság közepén is növekszik és egyre újabb gyártókat nyernek meg maguknak. Remek példa erre a mostanáig jellemzően Kínában gyártató Apple, pontosabban annak szerelmetes partnere, a Foxconn, aki a közelmúltban nyitotta meg brazil üzemét, hogy onnan szolgálja ki a megrendeléseket.

Az első példányok már be is futottak: az amerikai vásárlók mostanában kezdték kézhez kapni azokat az iPhone-okat, amiket a Made in China-felirat helyett már az Industria Brasileira-felirat szerepel.

A telefont elindítva is látszik a különbség, a menürendszerben barangolva ugyanis a modellszámozás végén a BR felirat szerepel már.

Más különbség elvileg nincs.

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Appleblog

Fotók Steve Jobs-ról és az első Macintoshról

Posted admináltal elkövetett post a appleblog kategóriában     Comments komment nélkül
nov
17

Norman Seeff képe a két legendáról a legismertebbek közt van: ezt rakták a Time magazin címlapjára, és a Jobs-ról megjelent életrajzi könyv hátsó borítójára. A fotót 1984-ben készítették az Apple vezetőjének woodside-i házában. Seeff elmondta, hogy Jobs olyan intenzív és eltökélt volt, mint egy popsztár, és hogy remekül feloldódtak egymás társaságában a fotózás alatt. A sorozatban első, híres képet például tervezgetés nélkül sikerült elkészíteni, de a későbbiekben Jobs mindenféle extrém pózokat is felvett, jógázott, a lábait feltette a vállára, ilyesmi.

Ezek a fotók készültek aznap Jobsról és a Macintoshról, valamint a fejlesztőcsapatról:

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Appleblog

Kicseréli az első generációs iPod nanót az Apple

Posted admináltal elkövetett post a appleblog kategóriában     Comments komment nélkül
nov
14

2008-ban már elismerte a hibát az Apple, ami az első generációs iPod nanók túlmelegedéséért volt felelős. Most pedig megnyíltak a kapuk: kicserélik az akkuhibás készülékeket. Dél-Koreában 2009-ben, Japánban 2010-ben már kicserélték az érintett készülékeket a helyi kormányzat nyomására, most viszont mindenhonnan gyűjtik a készülékeket.

Múlt pénteken kezdték kiküldeni a leveleket az első generációs nano-vásárlóknak, hogy lehetőség van a cserére. Ebből kiderül, hogy az érintett készülékeket vlaamikor 2005 szeptember és 2006 december között adták el, és hogy az esetek elenyésző részéről van szó. Egyetlen akkugyártó beszállított termékei a ludasak, amiknél gyártási hiba lépett fel. De mivel a korral együtt nő a veszélye annak, hogy az adott sorozatból származó akkuk túlmelegszenek, ajánlják, hogy minden érintett éljen a Replacement Program lehetőségével.

Arról nem szól a fáma, hogy mivel cserélik ki az első generációs nanókat, de lehet sejteni: mivel nem említik, hogy újat kap az illető, valamint hat hétig tart a csere, valószínű, hogy mindenkinek a nanójában cserélik az akksit biztonságosra, majd újra kiosztják ezeket. A felújított készülék verzióját támasztja alá az is, hogy 90 napo garanciát vállalnak a cserélt készülékekre.

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Appleblog

200 ezer iPhone 4S az első 12 órában

Posted admináltal elkövetett post a appleblog kategóriában     Comments komment nélkül
okt
10

Elég jól indult az új mobil forgalmazása, hiszen az AT&T-nél összesen 200 ezer megrendelést regisztráltak alig 12 órával a start után. Ez az eddigi legsikeresebb kezdet az iPhone-ok történetében. Érdemes figyelembe venni, hogy ezek csak az AT&T számai, nincsenek benne az Apple eladásai, sem a Verizon és a Sprint eredménye.

Az eddigi rekordot az iPhone 4 tavalyi startja tartotta, amikor az első 24 órában 600 ezer készülék előrendelése futott be, ekkor azonban nemcsak az időintervallum volt kétszeres, de a merítés is sokkal nagyobb volt: az említett számban a teljes amerikai, francia, német, japán és brit piac benne volt.

Sokan húzták a szájukat a bemutatókor és azt mondták, a 4S biztos nem lesz olyan sikeres, mint elődje, de már akkor borítékolható volt, hogy ezek a hangok tévednek: amikor bemutatták az iPhone 3GS-t, ugyanez volt a közhangulat, végül az a mobil is minden rekordot megdöntött.

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Appleblog

Webes forgalomban az iOS az első

Posted admináltal elkövetett post a appleblog kategóriában     Comments komment nélkül
okt
3

Sokféleképpen lehet mérni egy rendszer sikerességét. Nézhetjük azt, hogy melyik a legnagyobb piaci részesedéssel bíró platform, ez esetben már egy ideje az Android vezet, nyomasztó fölénnyel, már ha mobilokról van szó. Tableteknél még az iOS az első.

Nézhetjük a készülékek piaci részesedését is, egy-egy modellét, ha így teszünk, az aktuális iPhone és iPad előnye jelentős az Android mögött álló gyártók bármelyikével szemben.

És ott a netes forgalom, ami az eszközök kihasználtságára utal, és némiképp történelmi távlatba helyezi a platformokat: nemcsak a legutóbbi hónap eladásait veszi figyelembe, hanem az összes, használatban lévő eszköz forgalmát.

Ezek alapján az iOS még mindig toronymagasan az első. A növekedés egyébként közel folyamatos, idén januárban ugyan volt egy csúnya visszaesés, de jelenleg ötven százalék fölötti piaci részesedéssel az Apple mobil-tablet-platformja messze leelőzi a 20 százalék alatti JAVA ME-t, vagy az Androidot. Utóbbi egyébként ebben a kategóriában is erősödik, de nem jobban, mint az Apple.

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Appleblog

Steve Jobs első napja ex-CEO-ként

Posted admináltal elkövetett post a appleblog kategóriában     Comments komment nélkül
szept
1

A 9GAG-en jelent meg az a napirend, amit lefordítottam magyarra, hogy az önfeledt nevetés mellett lehessen szidni a rossz angolomat is.

Hatalmas köszönet Pounderstibbons-nak a találatért:

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Appleblog

Itt a Lion első frissítése

Posted admináltal elkövetett post a appleblog kategóriában     Comments komment nélkül
aug
17

Az Apple kiadta az OS X 10.7.1-et, a 17 megabájtos frissítés leginkább hibajavításokat tartalmaz. Ezentúl nem kell attól félni, hogy a rendszer kifagy, ha videót nézünk Safari alól, hogy a hangcsatorna meghal, miközben a hdmi, vagy optikai kimenetet használjuk, a rendszer hajlandóbb lesz csatlakozni a wifi-hálózatokra, és végre akkor sem kell félnünk többé, ha adatainkat egy új számítógépre akarjuk másolni.

A mostani update-ben az a spéci, hogy az új Air és mini-tulajdonosok egy jóval nagyobb, 68 megabájtos update-et kapnak, ami a következő hibákat oldja meg:

Az Air időnként elindult, amikor töltőre volt dugva, máskor meg villogni kezdett a kijelzője. A mini sd-olvasója meg belassult, amikor sdhd-vel találkozott.

Hát így.

Szavazzatok a Goldenblogon IT-kategóriában az Appleblogra, mert mi nagyon örülnénk neki:

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Appleblog

Tagfelhő