Steve Jobs halála előtt levelet kapott Bill Gatestől
A The Telegraphnak adott interjújában Bill Gates elmesélt egy eddig nem ismert részletet a Jobs-szal közös kapcsolatából. Elmondta, hogy viharos viszonyuk a Bill és Melinda Gates Alapítvány egyik eseményén rendeződött, 2007-ben, amit Jobs-szal közösen rendeztek. "Hihetetlenül kedves volt… és szerencsére együtt tudtunk tölteni egy kis időt, mielőtt elment".
.jpg)
Gates elmondta, hogy levelet írt Jobsnak, amikor tudomást szerzett az állapotáról.
Elmondtam neki, hogy büszkének kell lennie az életművére, és a vállalatra, amit létrehozott. Írtam a gyerekeiről, akiket én is ismerhettem. Nem kellett békét kötnünk. Nem háborúztunk. Nagyszerű termékeket hoztunk létre és versenytársak voltunk, de a versengés jó dolog. Nem volt miért megbocsátanunk egymásnak.
Miután Jobs elment, Gates felhívta Laurene Powelt, Jobs feleségét, hogy kinyilvánítsa részvétét. Laurene elmondta, hogy a Walter Isaacson-könyv rosszul mutatta be kettejük kapcsolatát. "Ebből az életrajzból nem derül ki, hogy mennyire tiszteltétek egymást. És az sem, hogy milyen nagyra értékelte a leveled, amit az ágya mellett tartott."
A teljes történet itt olvasható.
AppleblogHozzászólás
Social Networking
Műanyag saláta
- Szeptemberben indul az iTunes Festival
- SmartEast híradó 11.
- Jönnek a gyorsabb SSD-k a MacBookokba
- Az Apple célja: 100% megújuló energia
- Itt a Mountain Lion újabb bétája
Pagerank teszter
Tagfelhő
2011 Android Apple Applecsaj Applenek Applet Bréking csak első ezer Final Google Heti hogy iCloud iPad iPadet iPhone iTunes Jobs Jöhet Jön legjobb lehet lesz lett Lion MacBook magyar Magyarországon Match Megjelent megy milliárd milyen Minden mint Már Még nekünk SmartEast Steve Store Utazó Így
WP Cumulus Flash tag cloud by Roy Tanck requires Flash Player 9 or better.

admin által elkövetett post