Még az Apple az úr Magyarországon
Végre vannak statisztikák az okosmobilok hazai helyzetéről. A legújabbat a Gemius készítette, a cég a netes forgalom alapján következtetett a verseny állására.
Vicces, de a mobileszközök versenyében érdekes módon egy tablet áll az élen, megtörve az iPhone több éve tartó uralmát. Egészen konkrétan az iPad. Az Apple készülékének hazai eladásairól viszonylag kevés információ áll rendelkezésünkre, de beszédes, hogy a teljes mobil-adatforgalom 17,74 százalékát ez az eszköz generálta. Szorosan mögötte, 17,53 százalékkal ott van az iPhone, majd alaposan lemaradva 4,1 százalékkal következik a Samsung Galaxy Mini, aztán jön egy Sony Ericsson Xperia, majd az ötödig helyen jön már csak 2,7 százalékkal a Samsung Galaxy Ace.

Ha a gyártók alapján csoportosítunk, akkor láthatjuk, hogy már nem olyan nagy a különbség, hiszen a számtalan eszközzel támadó Samsung lemaradása itt már csak 42 százalékos a két készüléket forgalmazó Apple-höz képest. Utóbbi elsősége azonban továbbra is megkérdőjelezhetetlen.

És ha nem csak eszközöket, de még nem is csak gyártókat, hanem platformokat hasonlítunk össze, akkor a számtalan cég által számtalan eszközön harcba küldött Android már egyértelműen legyőzi az egyedül harcoló Apple-t. A Google operációs rendszerének körülbelül 25 százalékos az előye a hazai piacon:

Hozzászólás
Social Networking
Műanyag saláta
- Szeptemberben indul az iTunes Festival
- SmartEast híradó 11.
- Jönnek a gyorsabb SSD-k a MacBookokba
- Az Apple célja: 100% megújuló energia
- Itt a Mountain Lion újabb bétája
Pagerank teszter
Tagfelhő
2011 Android Apple Applecsaj Applenek Applet Bréking csak első ezer Final Google Heti hogy iCloud iPad iPadet iPhone iTunes Jobs Jöhet Jön legjobb lehet lesz lett Lion MacBook magyar Magyarországon Match Megjelent megy milliárd milyen Minden mint Már Még nekünk SmartEast Steve Store Utazó Így
WP Cumulus Flash tag cloud by Roy Tanck requires Flash Player 9 or better.

admin által elkövetett post