Az iPad 3 kijelzője gyártásra érett
Már az iPad 2 előtt arról lehetett olvasni, hogy jelentősen nőni fog a tablet LCD-paneljének felbontása, aztán ebből nem lett semmi. Pedig a hardver más most is elég erős ahhoz, hogy több pixellel dolgozzon, mint amennyit az első iPad tudott megjeleníteni, a technológia azonban még nem volt elég érett egy nagyobb felbontású panelhez.
A Cnet szerint azonban a harmadik iPadbe már 2048x1536 pixeles LCD kerülHET. Egyrészt nem valami hamar: bár az LG és a Samsung készen áll arra, hogy nagy tételben kezdje gyártani a paneleket, viszont legkorábban novemberben indulhat be a tömeggyártás. Ez azt jelenti, hogy ha minden jól megy, jövő tavaszig akkor sem lehet számítani az új tabletre, igaz, az Apple termékfrissítését ismerve április előtt senki nem is várta az iPad 3-at.
Viszont simán lehetnek gondok a gyártással: csak akkor indulnak be novemberben a gyártósorok, ha minden rendben megy, de egyrészt néhány nem várt körülmény megzavarhatja a folyamatot, másrészt akkora tételben, amekkorában az Apple-nek lenne szüksége a panelekre, nehéz teljesíteni a megrendeléseket.
Mindenesetre a PPI 132-ről 264-re nőne az új kijelzővel, lényegében négyszer annyi képpontot látnánk, mint most. Már ha igazak a pletykák.
AppleblogHozzászólás
Social Networking
Műanyag saláta
- Szeptemberben indul az iTunes Festival
- SmartEast híradó 11.
- Jönnek a gyorsabb SSD-k a MacBookokba
- Az Apple célja: 100% megújuló energia
- Itt a Mountain Lion újabb bétája
Pagerank teszter
Tagfelhő
2011 Android Apple Applecsaj Applenek Applet Bréking csak első ezer Final Google Heti hogy iCloud iPad iPadet iPhone iTunes Jobs Jöhet Jön legjobb lehet lesz lett Lion MacBook magyar Magyarországon Match Megjelent megy milliárd milyen Minden mint Már Még nekünk SmartEast Steve Store Utazó Így
WP Cumulus Flash tag cloud by Roy Tanck requires Flash Player 9 or better.

admin által elkövetett post