Miért dolgoztak tíz hónapig a fehér iPhone-on?
Ugye amikor tavaly bemutatták az Apple mobiljának negyedik verzióját, még úgy volt, hogy egyszerre két színben lesz kapható: feketében és fehérben. Aztán az utóbbi csak nem akart megjelenni, először még azt hittük, az antennagate miatt: hogy az Apple átdolgozza az iPhone 4-et, és csak akkor dobja piacra a fehér készüléket, amikor elkészült az új antennadizájn: az új szín arra emlékezteti majd az embereket, hogy azzal a telefonnal már nincs baj.
Aztán elfelejtettük az antennagate-et, nem jött új dizájn, sem új szín, és tovább találgattuk, hogy mi a késés oka, de most, hogy megjelent a store-ban a fehér iPhone, az Apple hivatalosan is megnyilatkozott a kérdésben.

A Wall Street Journal szerint az egész az uv-védelemről szól, ezt ugyanis közel sem volt olyan egyszerű megoldani a fehér készüléken, mint a feketén. Phil Schiller szerint "igazi kihívás volt. Nem csak egyszerűen le kellett festenünk a mobilt. Meg kellett oldanunk, hogy a szín tartós maradjon, valamint azt is, hogy együtt tudjon működni az érzékelőkkel".
Magyarán nem akarták, hogy idő előtt besárguljon, sem azt, hogy például az arcunk közelségét felismerő szenzor érzéketlen maradjon, így ne kapcsoljon be a billentyűzár, ha a fülünkhöz emeljük a mobilt.
Steve Jobs megerősítette azt is, hogy rövidesen megérkezik az iOS frissítése, ami megoldja azt a problémát, hogy a készülékek a végtelenségig rögzítik felhasználó pozícióját.
AppleblogHozzászólás

Social Networking
Műanyag saláta
- Szeptemberben indul az iTunes Festival
- SmartEast híradó 11.
- Jönnek a gyorsabb SSD-k a MacBookokba
- Az Apple célja: 100% megújuló energia
- Itt a Mountain Lion újabb bétája
Pagerank teszter
Tagfelhő
2011 Android Apple Applecsaj Applenek Applet Bréking csak első ezer Final Google Heti hogy iCloud iPad iPadet iPhone iTunes Jobs Jöhet Jön legjobb lehet lesz lett Lion MacBook magyar Magyarországon Match Megjelent megy milliárd milyen Minden mint Már Még nekünk SmartEast Steve Store Utazó Így
WP Cumulus Flash tag cloud by Roy Tanck requires Flash Player 9 or better.

admin által elkövetett post